Ádámé

Bizony! Kis vacilálás után a Seychelles helyett a Maldív-szigetek mellett döntöttünk. Ami azért is jó, mert ez utóbbit nagyobb valószínűséggel tudom helyesírási hiba nélkül leírni.

Nagyobb térképre váltás

Ötödikén indultunk útnak, Grácból Frankfurtba, onnan pedig Maléba repültünk röpke húsz órányi utazással. Maléban már a repülőtéren megcsapott a hihetetlen hőség (amit csak fokozott a repülőn lévő durva klíma utáni sokk). Kis várakozás, papírozgatás (szerintem teljesen mindegy volt, hogy mit írtunk a beutazási fecnire) után már a repülőtéren fogadtak a szálloda munkatársai, kivezettek a légitaxihoz vezető buszhoz. A sok kis sziget között a forgalom ugynis csak vízen és levegőben folyhat. Egy szuper váróba tessékeltek, papíroztunk megint, majd irány a taxi.

Én nagyon élveztem a kis gépet, Niki kevésbé. Pár fel-, majd leszállás után megérkeztünk a mi szigetünkre, ahol a stégen kisebb fogadóbizottság várt (egy hozzám képest feleakkora lányka kivette a kezemből a táskámat, és cipelte, pedig én is alig bírtam), újabb papírozás után végre a szobánkhoz értünk. Ezt az inasunk hosszasan bemutatta, mindent elmondott, amit csak lehet, úgyhogy éppencsak odaértünk még a csütörtöki ebédre.

Eddigre szerencsémre kezdett kicsit beborulni, úgyhogy nem volt végzetes, csak rekkenő a hőség. Az ételek túlnyomó része tengeriherkentyű, sokuk neve ismeretlen volt, ez izgalmassá tett minden étkezést (minden fogás meglepetés is volt egyben). Már az első nap sikerült beletrafánom a torta di mandorléba desszertként. Pisztáciafagylaltos mandulatorta. Minden nap ezt ettem utána.

Ebéd után még jutott egy kis időnk megnézni a partot, majd irány az óceánparti vacsora! Itt aztán gyorsan zavarban voltunk. A személyzet elsőre ijesztően szolgálatkész volt. Egyből a nevünkön szólítottak (engem, Niki nevével biztosan nem bírtak), a batár székeket tologatták alánk, és (büfévacsora volt ebben az étteremben) ha bementünk ételt hozni, akkor a megpakolt tányért kivették a kezünkből és az asztalhoz vitték. Ehhez a hét során lassan hozzászoktunk.

Másnap reggel ugyanitt folytattuk, ugyanilyen kiszolgálással a reggelinél is. Niki rákapott a gyömölcsözésre, a hét folyamán szinte mindent kipróbált. A nagy részük nem volt ínyére, de kitartóan kóstolgatott.

Nap- és vízfürdőzés következett, ezt is majdnem minden délelőtt megtettük, noha Gwen - a kicsi lány - óva intett a délelőtti napsütéstől. Hamar felfedeztük a szigeten legnagyobb létszámban jelenlévő állatot: a kicsi csigaházban lakó rákokat. A nyaralás végéig nem tudtunk betelni azzal, ahogy elbújnak a csigába, bátortalanul előjönnek és futkosnak, gyakran játszottunk velük.

Ebédnél kikértem az első sörömet, bár drágának tűnik, az ásványvíz is majdnem ugyanilyen sokba került. Fürdőzés és vacsora után még meglátogattuk Harugét?, a helyi kultúrkiállitást és kézművesboltot. A kis ismeretterjesztő táblából kiderül, hogy itt rengeteget szívtak. Mindenféle növényt.

Szombatra beírtuk magunkat snorkellingre, úgyhogy a délelőttöt szabadtüdősen merültük. Először csináltunk ilyet. Gyönyörű. Rengeteg és rengeteg féle halat láttunk, velük úsztunk, néha meg is bámultak. Melittának hála volt vízalatti fényképezőgépünk, csináltam is pár szuper képet, de ide csak a vacakokat teszem ki. "Búvárkodás" közben kitört az évszázad vihara, úgyhogy visszahajóztunk a szigetre. Bár kaptunk kókuszt (annak ellenére, hogy a szigetek fő terméke, szerintem én csak itt láttam) és Niki ezt láthatólag nagyon értékelte, a hajó dülöngélését már kevésbé.

Mire visszaértünk pezsgő és gyümölcsök fogadtak a teraszon, amit azonban a vihar telifújt homokkal. Még a szobába is jutott belőle. A személyzet azonban hamar rendet rakott, naponta legalább kétszer jöttek és cseréltek mindent.

Aznap este helyi ételek voltak vacsorára, úgyhogy rengeteg rákot ettünk. Szeretem a rákot. Aznap este azonban a favorit a passion fruit sorbet lett. Hát az valami csoda! Ettől fogva természetesen minden nap ettem ilyet is.

A következő napon délutáni programunk volt: rájákat etettünk. Bár valójában nem. Mi zsemléket kaptunk etetés céljából, a ráják azonban csak a helyiek által beszórt halakat ették, de ott voltunk. Itt tudtuk meg, hogy a tegnapi viharban felborult pár csónak, úgyhogy szerencsénk volt. Meg azt is, hogy a helyi srácok spanyol típusú fofit játszanak.

Estére egy másik étteremben foglaltunk asztalt (a foglalás értelmét nem láttam, rajtunk kívül egy család volt ott). Na ez volt az igazi móka! A'la carte természetesen jóval nehezebb dolgunk volt, mint a büfénél. A személyzet itt méginkább ott sürgött-forgott körülöttünk, mindent elmagyaráztak, hogy mi. Miután kihozták.

Hétfőn kiruccantunk a nyugati oldalra kettesben pipázni, mivel a rájaetető hölgy azt állította (és azt hiszem Simon a búváriskolás srác is, ha pedig Simon mondja...), hogy ott láthatunk babyshark-ot és teknőst. Na ezekből ott egyet sem láttunk, mondjuk hal volt megint rengeteg (már a parttól két méterre is harminccentis halak úszkáltak). Ami viszont volt, az korall. Nekem ez meglehetősen nehézkessé tette a mozgást, néha meg is karcolta a téerdem/combom. Niki sem élvezte annyira, mert ekkor még nem ismertük a "köpjél bele" trükköt, így nem sokat látott.

Kamerázgattunk, sütkérezgettünk, este pedig újta a Thin Ra-ban (büfés hely) vacsoráztunk. Európai ételek voltak az asztalokon. A pár ország között ott szerepelt kis hazánk is, valami paprikáscsirkés rétestésztával, paprikáscsirkével és még valamivel. Szerintem jó volt, Nikinek annyira nem ízlett.

Eljött az utolsó nap, a speedboat-os kiruccanás újabb merülési célonthoz. Ez a csónak nagyon klassz, csak úgy repült a vízen. Tettünk egy kört a környező szigeteknél. Teknőst ígértek, és az lett is. Szerencsére Simon is hozott gépet, én csak homályos képeket csináltam a teknőcről. Megint minden nagyon szép kék volt, egyetlen hiánykt a delfinek elmaradása okozta. Abból sajnos nem láttunk. Majdnem láttunk viszont végre egy naplementét.

Este megint Veli Cafe (a'la carte hely), ahol már kis kagylókat is kaptunk ajándékba (ami után nyugodt szívvel csomagoltunk el hazaútra még pár magunk által gyűjtöttet is), és megtudtuk, hogy ezek közül az egyik fajta valamikor fizetőeszközként funkcionált.

Mivel délután megtudtuk, hogy elnéztük a repülőjáratot, és kiderült, hogy van még egy napunk, így nem kellett még pakolnunk, este tehát tettünk még egy jó kört a szigeten. Nos Gwen említette, hogy este nem ajánlott fürdeni az óceánban, mert nincs kivilágítva a part. Azt viszont nem mondta, hogy hemzseg a tenyérnyi méretű rákoktól.

Szóval nyertünk még egy napot, amit újabb korallközeli merüléssel, filmezéssel és egy izgalmas asztaliteniszpartival, végül pakolással töltöttünk. Búcsúzóul teliszórták az ágyat rózsaszirmokkal, amit külön élvezet volt egy fárasztó után lepakolni.

Csütörtökön ötkor keltünk és a hosszú utat megtettük visszafelé is, éjfélre már haza is értünk (a négy óra eltolódás miatt ez így közel egy nap utazást jelentett).

Az utazás előtt arra számítottam, hogy ez majd egy kellemes láblógatós hét lesz, hiszen az apró szigeten amúgy sem lesz sok lehetőségünk. Hatalamasat tévedtem. Szinte végigfutkostuk (és úszkáltuk) az egész nászutat, és még így is sokmindent kihagytunk. Lehetőség lett volna a szomszéd szigetre átmenni piknikezni, nyulat etetni, jetskizni, egyik este volt diszkó, squash, tenisz, röplabdapálya; rákfuttatás, delfinnézés... A pezsgőnk nyugodt elfogyasztására nem is jutott alkalom.

A már említett rákokon kívül láttunk gyíkot, gekkót, hollót és sirályt a szigeten. Amit a Wikipédia nem említ, az a denevér. Itt bizony volt pár böhömnagy példány. A szobához tartozó fürdő kültérei, a fele fedett, de egy helyiség a nyitottal. Utóbbiban is volt egy zuhany, amiből egyik este bemenekültünk a fedett részbe, mert a felette lévő fáról egy óriási bőregér lesett ránk végig.

Pár nap után hozzászoktunk ahhoz, hogy a személyzet folyton körülöttünk sürög, mindenki nagyon kedves volt, és csak pár embernél tűnt úgy, hogy kicsit erőltetett a mosolya. A nyaralás vége felé egyre gyakrabban jelentek meg magasabb beosztású alkalmazottak azt tudakolni, hogy minden rendben van-e, és mindenféle programot ajánlani.

A környezet tényleg paradicsomi, fehér homok (a partra vetődő uszadékot naponta kétszer háromszor eltakarítják), pálmafák, színes virágok, napsütés (szerencsére a mi esetünkben kicsit borultabb volt), kék-zöld óceán.

Csináltunk kétezer fényképet (hurrá digitális fényképezők), ebből ötven nagyjából jól sikerült, de ezek helyett beraktam ide pár vacakot.