Mivel a céges telefonomon elindul, rávettem magam, hogy megvásároljam végre a QuestLord-ot. Nagyjából egy hét alatt végigjátszottam egyszer. Bár a játék világa teljesen szabadon bejárható, a néhány küldetés teljesen fix, nincs sehol választási lehetőség, így valószínűleg a közeljövőben nem is fogom újrakezdeni. Másfél Eurot azért megért, egy-két napig kellemes szórakozást nyújtott.
Egy éve is van már, hogy letöltöttem az Android fejlesztői környezetet és egy-két "Helló Világ"-szintű programmal ki is próbáltam. Nem mélyedtem el benne annyira, kicsit lusta voltam komolyabban foglalkozni a Java-val; és az Eclipse a gépemen botrányosan lassan futott. Így aztán ez akkor gyorsan abba is maradt, a Nottingham pont eléggé lekötött.
Előző hétvégén apósom kérdezte, hogy programoztam-e már Androidra, és ezzel újra felkeltette a kíváncsiságomat. Az első találkozásom kellemetlen emlékei után megpróbáltam egyéb lehetőségeket találni. Az első dolog amit a Google az arcunkba vág ha alternatívát keresünk, az a Xamarin (.net környezet). Ennek az ingyenes verzióját már korábban megtaláltam és telepítettem, de most néztem bele igazán, és rögtön ki is derült, hogy ha kényelmes fejlesztői környezettel akarok dolgozni (Visual Studio), akkor bizony fizetni kell. Az összeg nem horribilis, de magamat ismerve lehet, hogy egy hét után felhagyok az egésszel, és így már azért drága.
Xamarin kuka, keresés folytatódik. Rövid bolyongás után új tool-ra bukkantam: a dot42 ingyenes teljes licenszével Visual Studioból írhatok c#-ban Android kódot. Klasszul hangzik! Az egyetlen bökkenője - amire a telepítés után derült fény -, hogy .net 4.5-öt igényel. Ez kevésbé klassz, mivel a Windows XP-re ezt nem tudtam feltornázni. dot42 is kuka.
Körülbelül két nap vacilálás után úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt a Java-nak. Az első este a korábbi frusztrált szenvedéssel telt, és már azt mondtam, hogy ezen a gépen nem lehet Android-ra fejleszteni. Aztán valamilyen indíttatásból letöltöttem egy új Eclipse-et, és a problémák hirtelen elillantak!
A mai napom szabad perceit (egy rész MacGyver-en kívül) kódolgatással és rajzolgatással töltöttem, és jelenleg van egy működő "játékom", amiben egy labirintust lehet bejárni a QuestLord-hoz hasonló kezelőfelülettel (a grafika még csak placeholder):
Persze már száz és száz ötletem van, hogy miket lehetne még beletenni, de pillanatnyilag a cél egy egyszerű dungeon hack játék. Pár labirintus, egy-két szörny és csapdák. A hangokon kívül szinte minden ehhez szükséges utasítást már ismerek is.
Bár a fejlesztő környezet véleményem szerint közel sem olyan kényelmes, mint a Visual Studio, azért még mindig jól használható. A Java pár év c# tapasztalattal már egyáltalán nem idegen, de a statikus (top-level) osztályok hiánya vacak dolog. Fogalmam sincs, hogyan lehetne jó kis Provider-eket és Util-osztályokat létrehozni nélkülük.
Utolsó kommentek