Bianka és Niki a hetet Szombathelyen töltötték mamával, így valamivel több időm jutott a hobbiprojektekre (nem sokkal, mert a házimunka maradt, kicsit többet dolgoztam, és tévéztem/videóztam is). A plussz szabadidő igencsak felaprózódott a jelenleg is nyitott hobbiprojektek között:
Nottingham szabálykönyv
Kétszer nekiálltam, de ehhez túl fáradt voltam esténként már. Egy picit haladtam a fordítással, de pár perc után ezt is abbahagytam. Volt egy gyenge kísérletem a címlapkép megfestésére egy színes verzió kedvéért, de sose tudtam úgy kezelni a festéket, ahogy akartam. Ráment egy fél estém, és siralmas lett az eredménye. Azon gondolkodtam, hogy megpróbálom digitálisan megfesteni, vagy - ha ez nem megy, akkor - talán kiadni bérmunkába.
1:72 terepek
Kicsit az előzőhöz kapcsolódó projekt. A templom külsője már elkészült, javarészt festve is van (így annyira nem tetszik, lehet, hogy átfestem csak szürke kövekre), a belsőnek még csak nagyjából 5%-a van meg. Ez utóbbira a terv már megvan, a modellezés része (az egyébként már félkész) kúton kívül hipp-hopp meglesz.
A házak festése még mindig csak a majdnem kész állapotban van, talán erre kellene a legkevesebb időt fordítanom, de az ilyen semmi kreativitást igénylő munkákat próbálom halogatni.
Ehelyett naná, hogy nekiálltam valami újnak: fáknak. A WHAA szabályokkal mindig erdős területet generáltam terepként, és gyorsan feltűnt, hogy milyen kevés fám van. Úgyhogy nekiálltam - most már rendesen, drótból - egy kisebb erdő legyártásának:
1:72 figurák
Ugyancsak valamelyest kapcsolódó projekt. Pár hete kaptam az eBay-től egy 10GBP-s kupont, abból vettem egy adag figurát (Strelets Military Order Warriors, Military Order Sergeants, Medieval Crossbowmen, Orion Vikings). Két nappal azután, hogy a Müller-ben vettem egy doboz Italeri The Knights dobozt. A WHAA kampányomhoz és persze a Nottinghamhez kerestem változatosabb figurákat.
A szabadidőm java mostanában ezek sorjázásával telt el, és így is csak az Italeri dobozzal lettem kész. Picit folytattam pár régebben megkezdett figura festését is, de egyre inkább hiányoznak a használható festékek.
Az Italeri doboznál törekedtem rá, hogy ne legyen két azonos figura, így sok-sok fejcsere, és néhány egyéb testrészcsere is történt - nemegyszer más készlettel:
10mm figurák
A morvamezős bejegyzés írása során sok-sok 10mm-es figurát néztem a világhálón, néhány "hogy csináljunk 10mm-es figurákat" leírást is találtam (kevés hasznos trükkel), és kedvet kaptam saját figurák "gyártásához".
Jelenleg két (+1 armatúrakészités) menet után ilyen-olyan félkész állapotban vannak:
Ezen 1:72 figurák alapján (Italeri Saxon) készülnek:
Az armatúra saját forrasztás, erre kerül rétegenként a zöld izé. Néha frusztráló a greenstuff-ozás, de nagyon élvezem. A sokszorosíthatóságra nem nagyon figyeltem a készítés során, pedig jó lenne: ha tényleg játékra is használnám őket, akkor sokra van szükség!
Curse of Wystowe Castle
Programozás szempontjából semmit sem haladtam. Igazából semmilyen szempontból sem, de legalább azt látom már, hogy konkrét design dokumentum hiányában a fejlesztés már nem mehet gördülékenyen tovább. Annak ellenére, hogy hónapok óta nem léptem előre, ezt a projektet még nem temetném el. Az évben még nagyjából hat hétnyi szabadságot kellene kivennem, talán vissza tudok térni még rá. Főleg, mivel néha-néha még jön egy-két új ötlet is a játékhoz.
Raoullin krónikák
A WHAA-val egy időre felhagytam. Nem vagyok vele igazán megelégedve: a könyv új tartalma még az ingyen - a Swordplayben - hozzáférhető részénél is sokkal-sokkal követhetetlenül kuszább. Miután a második kaland generálása is rettentő döcögősen ment, egy kicsit félretettem az egészet. Két játékosnál még csak-csak elmenne a dolog, ott a játékosok kiegyengetik valahogy a szabályokat; solo játéknál azonban nehezen elfogadható szerintem, hogy ennyire átláthatatlanul vannak megfogalmazva.
Utolsó kommentek