Ádámé

Az bizony! Ma jelent meg a Skyrim a boltokban. Talán volt már ráutaló jel a blogon is, hogy (még nem beteges szinten) fanatikusa vagyok a sorozatnak. Valóban, sok kellemes órát töltöttem magányosan és nem magányosan is a képernyő elôtt kuporogva, elveszve Tamriel világában. Egyike volt azoknak a játékoknak, amik a különféle más számítógépes játékfajták közül a szerepjátékok felé hajtott - élő szerepjátékot egy félresikerült próbálkozás után csak középiskolában, órákon játszottam egy keveset.

Most pedig a jeles nap alkalmából átnosztalgiázom Ádám CRPG történelmét.

Fiatal gyermekkoromban nem igazán kötöttek le ezek a játékok. A C64-es időkből hirtelen csak a Bard's Tale jut eszembe. Mivel akkor még eléggé törtem az angolt, ezért nem sok játékélményt nyújtottak, és akkoriban (is) inkább a külcsíny fogott meg. Talán kipróbáltam egy-két SSI kalandot is, de annyira keveset játszottam velük, hogy már nem is vagyok biztos benne, hogy egyáltalán megtettem.

No, aztán jött a középiskola és az első PC-m. Csuda grafikák varázsoltak el, és így kezdtek az RPG-k is egyre szebbé válni. Itt találkoztam először az Ultima sorozattal, sajnos pont a nyolcas résszel, a Pagannal. Emellett a sok Eye of the Beholder típusú játékkal, jópár JRPG-t játszottam, és ekkor jött az Arena is. Ahogy azt korábban írtam, rengeteget ültünk előtte öcsémmel, azonban nem úgy éltük meg, mint egy szerepjátékot, hanem egy fantasy akciójátékként szórakoztatott. Órák hosszat kalandoztunk a városokban, fosztogattunk, kaszaboltunk. A történetre ügyet sem vetettünk. Klassz volt a hatalmas világ, pont nekünk találtáták ki az egyszerű FedEx küldetésekkel.

Ezután egy rövid ideig megint pangás következett. A Daggerfall-lal csak a (kétszáz megás!) demó erejéig játszottam, itt-ott egy kis JRPG, de csak ritkán. Aztán egyszercsak puff! Megjelent a Baldur's Gate. Ha egy játékot kellene mondanom, ami a CRPG-k felé fordított, akkor ez az. Szerintem hatalmas volt. Gyönyörű világ, normális mese, jó kezelőfelület. Minden ami kell. Talán az egyetlen CRPG, amit többször is végigjátszottam.

A megjelent folytatások már annyira nem varázsoltak el, a Torment szuper sztorija mellé egy kevésbé vonzó világot raktak; a második Baldur's Gate valahogy nem volt olyan nyitott; az Icewind Dale-ek pedig iszonyúan lineárisak voltak. De már elvesztem, számítógépes szerepjátékos lettem.

Főleg, mivel ekkor találkoztam a máig kedvenc CRPG-vel (talán kedvenc számítógépes játék is): az Ultima Underworld 1/2-vel. Ilyen élményt azóta sem adott semmi más szerepjáték. Igaz, hogy jobban szerettem a szabadban bóklászni a Baldur's Gate-ben (azóta nézem meg a valóságban is rendesen a fákat), mint a kazamatákat, de ezek a földalatti világok magukba szippantottak. Horgászgattam, sütöttem, kalandoztam. Még mindig eltölt valami kellemes érzés, mikor rágondolok. Azt hiszem ez volt az egyetlen szerepjáték, ahol nem arra törekedtem, hogy minál jobb cuccokat harácsoljak össze és minél több pontot szerezzek, hanem, hogy átéljek egy kalandot. Imádtam. Egyébként volt később egy játék, ami hasonló hangulatot árasztott: az Arx Fatalist ajánlom minden underworldösnek.

Emellett voltak még egyéb címek is (Summoning, Might and Magic-ek, Realms of Arkania, Legend of Valour), kellemesek, de semmi igazán emlékezetes.  

Aztán egyetemen jött a az új Elder Scrolls, a Morrowind, ami a számomra kevésbé szimpatikus világ és az élettelen, sivár nemjátékos karakterek ellenére is hosszan lekötött. Nem emlékszem, hogy végjátszottam-e, de ezt a részt már igazi szerepjátékosként éltem meg. A még mindig hatalmas, kidolgozott történelemmel rendelkező Tamriel természetesen magával ragadott, de így az underworldök után valami azért hiányzott.

Eközben kipróbáltam néhány online játékot is. Unalmasabb gyakorlatokon gyakran a Runescape-pel szórakoztam, és PhD alatt próbaként játszottam a Kal Online-nal, de nem sokáig kötöttek le, mivel voltak közben Gothic-ok, Neverwinter Knights-ok, Knights of the Old Republic-ok és hasonlók.

És végül megjelent az Oblivion. A környezet most már elfogadhatóbb, mint a Morrowindben (bár az azt benépesítők még mindig nem), de ami a lényeg: gyönyörű. Több száz órát bolyongtam! Gábor kollégámmal sokat viccelődtünk is róla. Hiába volt iszonyú lapos a játék, a nyitott világot nem lehetett otthagyni. Viszont, miután végigjátszottam (már Budapesten), nem éreztem azt az elégedettséget, amit mondjuk az underworldök adtak.

Azóta nem is igazán játszottam. Megkedveltem a régi Ultimákat (főleg a hatost), és belekezdtem ebbe-abba (még az Icewind Dale 2-t is újra elővettem), Dragon Age-eztem, de csak nagyon ritkán ülök már gép elé játszani.

Ennek ellenére szándékomban áll beszerezni a Skyrim-et és visszatérni Tamrielbe. Csak megfelelő gépem és szabadidőm nincs még...