Ma van Games Day. Az év elején még azt tervezgettem, hogy egy Nottingham bemutatójátékkal megpróbálok eljutni rá, de aztán ez nem sikerült. Október-novemberben erősen belehúztam, hogy hátha, végül nagyjából három hete legyintettem egyet, és jövő évre toltam - nem voltam biztos, hogy be tudom fejezni a szükséges terepeket (és a szabálykönyvet). Miután a drukk elmúlt, természetesen már nem is haladtam olyan jó tempóban. Az angol szöveg kész, hiányzik még pár ábra és illusztráció, de akár még ezévben kipipálhatom a végleges, 1.0-s verziót. Ímhol a 0.141207-es:
nottingham_v0141207_eng.pdf (1.982K)
Ha már a pipáknál tartok: közeledik az év vége is, úgyhogy itt az ideje ránéznem a 2014-re kitűzött tereptárgy célora. Mivel nagyjából egy hetet töltünk még itt Grázban az évből, ezért sok időt már nem tudok ráfordítani, ez már a célegyenes.
- 2 parasztház - a festés még félkész, de akár befejezhető
- 2-4 szikla (ehhez szedtem már két klassz követ az egyik szomszédos hegyen Bianka-sétáltatás közben) - egy kész, egyet még talpalni/festeni kellene, hogy kipipálhassam a minimum kettőt
- 4 szakasz fonott kerítés - pipa
- 2 szakasz kő kerítés - egy sincs, de ez elég gyorsan megy, ha minden mással jól állok, akkor akár nekiállhatok - Bianka szedett is egy jó adag kis kavicsot pár hónapja hozzá
- 4 nagyobb bokor (ehhez pedig vettem két euroért egy csomag "izét", de első kicsomagolás után úgy tűnik mégsem lesz alkalmas) - semmi, és az "izék" nem bizonyultak alkalmasnak a célra, így itt még ötlet sincs
- 1 kocsi - nagyon pipa, kettő is elkészült
- 1 kis tyúkól - kész
- 1 tó - nincs, és ez biztos nem is lesz, mivel a pva-módszer nem hozott kívánt hatást
Ez így most 37,5%, de év végére felhozható 75%-ra. Hajrá, mondanám, de tegnap este elővettem a rég nem látott 40K Imperial Guard figurákat, és arra gondoltam, hogy van ott még kilencven festetlen baka, akik szeretnének festve lenni...
Utolsó kommentek