Ádámé

Ha valaki a mostani seregemet látja, valószínűleg el sem hiszi, hogy eredetileg a gyalogos figurák miatt választottam a bretonokat. Aztán a játékban nem sok hasznukat vettem, ezért nem gyűjtöttem őket, de még ma is elbűvölnek a szép régi fém figuráik (sajnos azonban szinte mindig elkapkodják előlem az ebay-en mind). Egy kivétel van: íjászokat gyakran pakolok még fel a posztóra, bár tény hogy inkább a sereg szépsége miatt, mint az ütőerejükért. A következő pár sorban róluk írok röviden.

Az bizony! Ma jelent meg a Skyrim a boltokban. Talán volt már ráutaló jel a blogon is, hogy (még nem beteges szinten) fanatikusa vagyok a sorozatnak. Valóban, sok kellemes órát töltöttem magányosan és nem magányosan is a képernyő elôtt kuporogva, elveszve Tamriel világában. Egyike volt azoknak a játékoknak, amik a különféle más számítógépes játékfajták közül a szerepjátékok felé hajtott - élő szerepjátékot egy félresikerült próbálkozás után csak középiskolában, órákon játszottam egy keveset.

Most pedig a jeles nap alkalmából átnosztalgiázom Ádám CRPG történelmét.

Azt hiszem minden Warhammer játékos számára van(nak) olyan szabály(ok), ami(ke)t nem szeret, nem ért, nem talál értelmesnek. Így nekem is. Nekem igazán sok. Természetesen a legtöbbjük akkor jut eszembe, mikor emiatt hátrányt szenvedek, de hát ilyen vagyok. Egy ezek közül a "True line of sight". A következô pár sort most azért írom, hogy kibeszéljem magamból a felháborodásomat ezen az idegesítô izén, és hogy közben megpróbáljam elfogadni azt.

 Két hete, vasárnap sikerült eljutnom Veszprémbe az új Főnix klubba, ahol egy "apokaliptikus", naaagy Warhammer Fantasy csatát vívtunk hatan szakállas vaddisznók. Nyolcezer pontnyi ork-birodalom-vámpír haderő feszült nyolcezer pontnyi nemeself-démon-breton szentségtelen kontingensnek. Mint az ilyenkor lenni szokott, a csatát időhiány miatt félbehagytuk, így jelentésnek nincs értelme, de azért a tapasztalataimat megosztom.

Nos, kicsit megszakítottam a Terry Pratchett marathonomat.

Pár nap különbséggel két ismerősöm - egy itteni kolléga és egy otthoni cimbora -  is felhívta a figyelmemet erre a gyöngyszemre (az osztrák kolléga persze nem pont ezen a linken). Az Oblivionban megtalálható könyvek gyűjteménye.

Annak idején rengeteget játszottam mind az Arenaval, a Morrowinddel és az Oblivionnal is (és picit a Daggerfallal). Ehhez hozzátartozott, hogy néha-néha - mikor olyan kedvem támadt - elolvastam egy-egy a játékban összeszedhető könyvet. Habár egyik-másik igazán magával ragadó volt, leginkább csak a rövideket lapoztam végig, és a legtöbbet csak azért nyitottam meg, hogy adjon skill bónuszt. Nagy hiba volt!

És végül az ötödik H.É.T. utolsó csatajelentése.

Lassan veterán vámpír-ellen-játékossá válok. Minden H.É.T.-en egy-kettővel meg kell küzdenem. Most sem volt ez másképp, háromból két ellenfelem is vérszívó volt a versenyen. A harmadik csatában Matusy élőholtjait sorsolták ellenem.

Bár az előző csata igencsak elszontyolított, reménysugár volt, hogy újra vámpír ellen játszom, ezt a játékot jobban ismerem. Meglátva a seregét azonban kiderült, hogy a vérszívók képesek még meglepetéssel szolgálni. Nincs banshee? Mi ez a nagy denevér, és kik ezek a páncélozott anorexiások?

Hosszú-hosszú életem során rengeteg apró (vagy nem apró) projektbe belefogtam. Ezek többsége valamilyen játék (a hosszú-hosszú életem javát gyerekként éltem), és a java befejezetlenül hever valahol. A munka nehezénél általában vagy elmegy a kedvem, vagy más köt le éppen; a lényeg, hogy valamiért félbemaradnak. Ez a rovat ezen munkák gyűjteménye.

Bár lehet, hogy végül csak egy bejegyzéesel.

Első ilyen projekt a fejlesztés folyamatában talán legtovább jutott munkám: az Irodaháború. Kártyajáték.

Összefoglaló az ötödik H.É.T. második összecsapásáról.

Az első csata váratlan sikerétől még mindig vidám izgalommal vágtam bele a második fordulóba. Nemeself ellenfelet sorsoltak szembe velem. Örültem, mert ilyen ellenféllel ritkán játszom (egyébként is ritkán játszom, de high elf sereggel talán ha kétszer - még hetes szabálykönyvvel - küzdöttem csak meg pályafutásom során). A kezdeti mosoly hamar lefagyott az arcomról...

A verseny szabályai szerint a seregek varázstudói mindhárom küldetés során ugyanazt a lore-t kell használják. Emiatt bíztam benne, hogy metal mágussal nem kerülök szembe. Ez nem jött be. Nem elég, hogy egy negyedik szintű fémvarázslóval kerültem szembe, de még egy Book of Hoethje is volt a drágának. Már a sereglistája demoralizált.

Az utóbbi hetekben szabad perceimben Terry Pratchett könyveket olvasgatok, és olvasok újra. Kedvelem a regényeit, mert szeretem a humort, és nála általában ezt klassz történetre akaszkodva találhatom. Nem irányítja durván a tréfa a cselekményt, de így is folyamatosan vicces. Próbálom Nikivel is megismertetni (akadt rá lehetőségem: elolvastatta velem a Harry Potter sorozat első részét - be kell valljam, hogy a társalgások bugyutaságától eltekintve egy kellemes kis mese -, így viszonzásul ő egy általam kijelölttel teszi), mert az eddig olvasott kötetek szinte mind a kedvenc olvasmányaim közé tartoznak. Szinte.

Nikinek névnapja volt hétvégén. Mivel pont egy nappal előtte van egy Ádám-ünnep is, ezért az én felköszöntésemet tradícionálisan előrehoztuk egy negyed évvel. Éééés, éppen a Mömaxba tartottunk, mikor átnyújtotta a dobozt, ami a képen látható aranyos kis félelmetes sárkányt - Maddoxot - rejtette! Hát nem szuper! Szerintem nagyon az.

Még van egy kis véleménykülönbség Niki és köztem, mert képes lenne szegény, ártatlan Maddoxot a kertbe száműzni, hiszen egyértelműen szobatiszta, a hálóban a helye.

Már akkor eldöntöttem, hogy a breton seregemben nem lesz konvertált, öntött vagy scratchbuild figura, mikor belekezdtem a hobbyba. Konvertáltam harckocsit, speciális figurákat az imperial guard seregembe, skull pass törpéket dolgoztam át a felismerhetetlenségig, a goblin és grot seregeim pedig erre alapszanak (majd); de a breton ügyeltem tisztán tartani. Ezt a "fogadalmamat" azonban már kétszer is megszegtem. Mindkét alkalommal a székesfehérvári verseny miatt.

Csatajelentés az V. H.É.T. első meccséről.

Fél évvel ezelőtt játszottam utoljára, akkor is Székesfehérváron, az előző versenyen. Akkor teljesen kiábrándultam a breton lovasságból, emiatt született az előző iromány. Most próbálkoztam egy kicsit parasztosítani...

Thomas von Carsteinnal már találkoztam két H.É.T.-tel ezelőtt. Egy számomra igen frusztráló ütközetben meglepően kegyenlített csatát játszottunk. Itt volt hát az idő egy újabb megmérettetésre.

Az öreg grállovag eljátszott ujjai közt az üres kupával.

-Semmi sem a régi. - mormolta.

Csend lett, a csarnokban összegyűlt lovagok és fegyverhordozók felé fordultak. Az utóbbi időben többször is vegighallgáttak ugyanazt a monológot a vár urátol, de az illem azt diktálta, hogy ezt újra megtegyék. Mindig ez törtenik, mikor a herceg eleget iszik ahhoz, hogy elmerengjen a múlton. Nem szokott sokáig tartani. Perceken belül elfárad és elalszik.

-Ti már nem is tudhatjátok, milyen egy igazi csata! - folytatta lassan. Pedig tudták. A lovagok java évek óta együtt vonult vele hadba, a fiatalok pedig már betéve tudták az elkövetkezőket.