Ádámé

Nemrég végre nekiveselkedtünk a hetek óta a nappaliban csomagolva álló hálószobaszekrényünk összeeszkábálásához (ennyi idő kellett, hogy kipihenjem a becipelésüket - bár adtak egy kisteherautót, hogy hazavigyük, az autóval sajnos nem tudtam a lakásban megállni). A hatalmas doboz nem IKEA termék, iszonyú nehéz tömör tölgyfa ajtókkal. És sajnos kevésbé profi zsanérokkal.

Amellett, hogy megizzadtunk az elemek emelgetésében, nekem a tenyeremen még lett egy kis vízhólyag is a százegy csavar behajtásától (ebből harminchat facsavart a kemény tölgyfaajtókba). Egy este és egy reggel ment rá:

"Még éppenhogy csak belemártottam az ujjhegyemet az eskövőszervezésbe, de már gyakran kikészülök tőle. Folyton megsértődök minden apróságon, és mivel Niki is kicsit ingerlékenyebb a szervezés izgalmai miatt, ezért erre nyílik is alkalmam."

Ezzel kezdtem volna egy bekezdést egy-két hete. Előfordul, hogy nem értek egyet Nikivel a teendőkkel kapcsolatban, és ezeket nehezen kezelem. De a mostani hosszú hétvége egész gördülékeny volt (csütörtök itt vallási ünnep, így volt két plusz szabadnapunk, amit közös intézkedésre fordíthattunk).

A csütörötöki első tettünk öltönyvásárlás volt Sopronban. Már megrendeltünk egyet itt, Grazban (a felét ki is fizettem), de egy hétre rá felhívtak, hogy nincs már olyan anyag, válasszunk másikat. A kis mintákból nem tudtunk, Niki utánanézett, hogy hol találhatunk felpróbálhatót, és így jutottunk Sopronba. Hosszas próbálgatás után hozatunk is a mostani hétvégére két modellt.

Ezután szombathelyi program következett: papírokat begyűjteni az ottani plébániáktól. Egyet a jegyesoktatásról, majd egy elbocsájtó levelet és egyházi hozzájárulás csekket Nikinek egy másik plébániától. Aztán levezetésnek megnéztük Hófehért és a vadászt. Ratyi történet, de szép képek és néha a klasszikus fantasy meséket idéző hangulat. Többször eszembe jutott Willow és a Labirintus (bár ilyen világok azért a Hófehérben nem voltak).

Péntek délután Niki kollégáival elmentünk íjászkodni. Bár nolt már íj a kezemben egyszer-kétszer, ilyen parkour-on még soha nem voltam. És kár lett volna kihagyni.

Miután négy-nyolc fős csapatokra oszlottunk bevetettük magunkat az erdőbe. Ott egy céltáblánál az oktató gyorsan elmagyarázta a helyes technikát. Már ez meglepett. Eddig csak kezembe vettem az íjat a nyillal, felhúztam és elengedtem. Nanananana! nem úgy van az: párhuzamosan állni a lövés irányával, hátrahajolni tilos (esetleg kicsit előre), vállat megfeszíteni, az arcnál nem tovább kihúzni (bizony! nem az erővel, hanem a fel-le iránnyal kell távolabbi célpontra korrigálni), csak az ujjakat mozdítva elengedni (ez utóbbi valahogy nem akart igazán menni).

A (meghosszabbított) hétvégén megtartottuk tradicionális Bodrogzug vizitúránkat. Hét éve nem tudjuk megunni a környék vizeit és borait.

Sajnos Niki az utolsó előtti pillanatban visszamondta (Gábor pedig az utolsóban), így csütörtökön végül csak öten vágtunk neki az útnak.

Az utóbbi napokban egyre több macskát látunk a környéken. A már beköltözéskor megismert Garfield (ő már járt kétszer is a lakásunkban - mindkétszer hívatlanul) után megjelent egy hosszú szőrű macska, egy-két pillanatnyilag különösebb ismertetőjel nélüli, és ő:

Reo pixelművész után őt magamban elneveztem az Erdők Őrének.

És a fű persze jól láthatóan megnőtt az esőzések után.

Ha lehet, még jobban lelassult mostanában ezen projekt fejlődése. A múlt héten eszméltem rá, hogy a szabályrendszer írását most leginkább teszteléssel lehetne előremozdítani (ezt egyébként sem lehet elkerülni, egy ilyen játékot leghatékonyabban talán folymatos próbajátékokkal lehet fejleszteni). Valami kreatív teszteléssel. Úgy, hogy elkezdünk egy játékot, és a során meglátjuk, hogy mi hiányzik még. Valami olyasmire számítok, hogy "de jó lenne, ha most a karakter ezt is tudná csinálni", vagy "ez a szabály így teljesen értelmetlen, melyik hülye találta ezt ki"...

Mivel meglehetősen elszeparálva élek tapasztalt játékosoktól, ezért ez nekem pillanatnyilag nehezemre fog esni, de ha valaki van olyan bátor, hogy egy félkész (tizedkész) szabálykönyvet teszteljen, az itt letöltheti azt.

Persze tesztelés nélküli, olvasás alapján érkező tanácsokat, kritikákat is szívesen fogadok.

Niki jól belevetette magát a menyasszonyi ruha keresésbe, emiatt egy-egy estére egyedül maradtam itthon. A munka és a ház körüli teendők után nem nagyon maradt erőm már semmi billentyűnyomogatásnál igényesebb tevékenységre, így tehát játszottam a számítógéppel.

Először 2007-ben hallottam a Slaves to Armok: God of Blood, Chapter II: Dwarf Fortress-ről: tocky pixelrajzoló műve után néztem utána. Pár hónapja le is töltöttem, kipróbáltam, de öt perc után ott is hagytam, mert kusza, átláthatatlan, irányíthatatlan, élvezhetetlen:

A múlt héten azonban mégiscsak rászántam egy kicsit több időt, kíváncsi voltam, hogy ez a szörnyűség hogy köthet le embereket.

És annak rendje és módja szerint teljesen belefeledkeztem a törperődöm építésébe. Hogy hogyan és miért, még magam sem értem. 

Az utóbbi napok/hetek/hónapok tevős-vevős időszakában nem jutott alkalmunk a kerttel foglalkozni. Már pár hete feltűnt, hogy igazi dzsungel nő a ház mögött, és tervezgettem, hogy levágom. De annyira megnőtt már, hogy a ház előtt álló bódé kis közös fűnyírója valószínűleg nem tudott volna megbírkózni vele.

Ezért kedden elhoztam Szombathelyről Nikiék fűkaszáját és tegnap este nekiálltam a kaszabolásnak. Az egészet kis kutatás előzte meg, mivel nem tudtam, hogy meddig szabad csendet háborgatnom Grazban motoros fűnyírókkal. Kiderült: hétköznapokon este hétig. Ez nagyjából jól jött ki, hatra értem haza munkából, és úgy saccoltam, hogy fél óra alatt megleszek. Kicsit azért izgultam, hogy nem zavarom-e a szomszédokat, de pár perc kaszálás után az egyikük szintén nekiállt.

Kevesebb, mint fél óra alatt (amibe már benne van a percekig tartó szenvedés a gép berántásával) valóban le is nyestem a nagyját, ezentúl mehet rajta a fűnyíró is. Ez a fél óra viszont igencsak megtornáztatta a derekamat, és (a kasza annyira szétrázta, hogy) a jobb kezem még mindig remeg, amikor evőeszközt emelek.

Meg vagyok döbbenve, hogy a félmunkák sorozatban még nem szerepelt számítógápes játék/játékterv. Pedig általános iskolás korom óta egyik kedvenc időtöltésem új játékok kiötlése, majd ezek félbehagyása.

Ezt a hiányt pótlandó, most egy vissza-visszatérő játékkoncepcióról írok pár sort.

Az egész két - szerintem nagyszerű - játékkal kezdődött. 1996-ban jelent meg a LucasArts Indiana Jones and His Desktop Adventures játéka, majd egy évvel később Star Wars világba ültették és kiadták Yoda Stories címen is. Nagyon tetszett az egyszerű, de minőségi grafika, az ugyanilyen egyszerű, de szórakoztató játékmenet. Gyors és könnyű véletlenszerűen generált kalandok.

Kisiskolás korom óta hobbim a pixelrajzolás. Rengeteget nyüstöltük öcsémmel a jó öreg C64-est. Bár a kis Junost tévé csak szürkeárnyalatos képet adott, engem így is lenyűgözött a számítógépes grafika. Miután megkaptam a Shoot 'Em Up Construction Kit-et hónapokig rajzolgattam vele kisebb játékokat, vagy csak sprite-okat szórakozásból. Középiskolában már 486-oson a Windows 3.1 Paintbrush-sával öntöttem magamból a rajzokat, majd később áttértem a máig is kedvenc Paint Shop Pro 6-ra.

Egyetem alatt találtam a Weben hasonlóbeállítottságú alakokat a Pixelation fórumon. A felsőoktatással járó sok szabadidő kedvezett e hobbimnak, nemcsak sokat tapasztaltam, de egyre többet olvastam is a témáról. A Pixelation aztán leállt (azóta újraindult), helytte lett a Pixeljoint, ami inkább galéria, mint fórum (bár van fóruma is, komoyabb kritikáért érdemes inkább a Pixelationhöz fordulni). Ide rajzolgattam, töltögettem.

Aztán jött a való világ. Munka mellett természetesen erre a hobbimra is egyre kevesebb időt fordítottam, és végül annyi maradt, hogy hébe-hóba a heti kihívásokra benevezek egy-egy gyors rajzzal.

Ezt terveztem erre a hétre is. Ebbe a folyamatba adok most rövid betekintést.

Ez az egy, amivel kicsit haladtam is a Nottinghammel. At utóbbi napok forgatagában sikerült gyorsan skiccelnem egy borítórajzot, amit tegnap este el is kezdtem kicsit letisztázni paint-tel. Itt tartok:

Bár a lassan közelgő eskövő szervezésébe csak picit folyok bele (Niki szorgalmasabb sokkal), az utóbbi hetekben mégsem igazán jutott időm foglalkozni a saját skirmish szabálykönyvemmel. Ma végre fordítottam rá pár percet (inkább órát), és a rendszer vázlata megszületett.

Sőt, ahogy azt a bejegyzés címével el is árultam, nevet is kapott a csöppség (Games Workshop és Robin Hood ihletésűt)! Még ha ez csak munkacím is.

A jelenlegi munkaváltozat itt található.

Lassan körvonalazódik a rendszer, de pár dolog már biztosnak tűnik: minimális statisztikával rendelkeznek a figurák, a közös körös aktiváció mellett döntöttem, lesznek reakciók, jelölők, és a véletlen-mechanika alapvetően egyfajta ("and all for one"-szerű) teszten alapszik.

Habár a végére teljesen össze-vissza szórt, gyors ötletek kusza tömkelegévé süllyed a dokumentum, mégis szívesen fogadok bármiféle javaslatot, kritikát.

Sok időm nincs a skirmish projektre - ahogy arra számítottam is -, de azért a kör menetének vázlatát összeírtam:

Egy valós csetepatéban a résztvevők folyamatos mozgásban vannak, egyszerre cselekszenek. Ezt a játék során nehéz lenne kezelni, így a folytonos időt rövid, két-három másodperces szakaszokra, körökre bontjuk.

A játék egy köre a következőképp zajlik:

Vissza a tervezőasztalhoz! Miután eldőlt, hogy a figuránkénti aktiválást fogom alkalmazni (bár ennek mikéntje még nyitott), kicsit kellemesebb vizekre evezek: rövid kombinatorikázás következik.

Egy pillanatra kacérkodtam az egyre inkább divatba jövő kártyás véletlengenerálás mechanizmus gondolatával, mégis maradok a jól bevált kockáknál. Lehetőség szerint kockáknál, azaz a hatoldallapú dobótesteknél, a többoldalúak mindig csak bajt okoznak.

Egyelőre kétféle véletlen tesztet tervezek, egy fix célszámos és egy „opposed”, ahol a másik fél is ellendob a saját dobásunkra. Ezen tesztek kivitelezésére rengeteg kockadobós módszer létezik, én most az „...And All For One” rendszerben megismertet elmezgetem. Mert megtetszett.

Nos, tegnap felragasztottam a dörzslapot az egyik épület tetejére: